Így kávéztam Amerikában – Vendégposzt egy megvalósult álomról

A történet (sajnos) nem velem esett meg. Szinte hihetetlen, ugyanakkor felettébb inspiráló, erőt adó. 
Bátran kívánj nagyot, aztán nincs más hátra, élj a lehetőséggel, valósítsd meg álmaidat.

Ahogy blogger társam, Ilona ( https://nemvagyegyedul.cafeblog.hu/ és https://tetszervizsopron.cafeblog.hu/ is tette. Beszámol arról, hogyan indult a nagy kaland, mennyire félt nekivágni egyedül Amerikának és hogy hogyan fogyasztja legszívesebben kedvenc kávéját.

Fogadjátok szeretettel Kaufman Ilona vendégposztját: 

Egy kávés sztori, avagy: Az élet egy nagy kaland, de csak ha nem félve élsz!

Egy hűvös, még téliesebb este barátnőmmel beszélgettünk. Ő lelkesen mesélt, hogyan készül a nyári perui útjára, én meg fájó szívvel, nem kicsit irigykedve hallgattam. Még soha nem utaztam másik földrészre, leszámítva egy pár évvel ezelőtti egyiptomi utat.

Este, amikor már leoltottam a lámpát , s legtitkosabb vágyaim is elő mertek bújni rejtekhelyükről, átfutott az agyamon: vajon fogok-e az életben én ilyen messze utazni?
Nem sokszor utaztam külföldre, de mindig vonzottak a nappalok kijózanító fényében elérhetetlennek tűnő helyek. (Na és persze a kalandok.)
Az éjszaka azonban más. Éjszaka bármi megtörténhet, útra kelnek az álmok, s akár még valóra is válhatnak!
Ez történt velem is.

Pár nappal az után a bizonyos este után, amikor vágyakozva gondoltam távoli helyekre, megcsörrent a telefonom, s elhangzott egy kérdés. Egy olyan kérdés, amelyet nem sokszor kap az ember az életében: Akarsz-e 6 hétre kiutazni Amerikába? Fizetik a repülőjegyedet, teljes ellátás, s még egy kis apanázst is kapsz. A másodperc töredéke alatt igent mondtam. – Ilyen töredék másodpercek alatt nyernek meg világversenyeket a sportolók- s nyertem meg én is egy – végül is 10 hétre nyúló kalandsorozatot Amerikában!

Persze hamarosan jött a kijózanító pillanat, s kérdeztem magamtól: Normális vagy? Tényleg Amerikába akarsz utazni, teljesen egyedül, gyér nyelvtudásoddal, egy idegen családhoz, akiket soha nem láttál? A félelem beszélt belőlem, tudtam ezt, s azt is tudtam, hogy ha most nem győzöm le, akkor többé nincs jogom irigykedve nézni azokat, akik távoli helyekre jutnak el életük során. A lehetőségek, melyekkel nem élünk, csak a megbánást táplálják bennünk, utólag keseregni pedig igazán hiábavaló dolog. Ezt az elmúlt évek rossz döntései már megtanították nekem.

Vettem hát egy mély lélegzetet, s megadtam a családnak az útlevél számomat. Ők megrendelték a repülőjegyet a nevemre. Nem volt visszaút.

Persze a félelem még egyszer utolért, s el is gáncsolt, akkor, amikor megérkezett a repülőjegy, s láttam, hogy háromszor kell átszállnom, mire célba érek. Hiába nyugtattak ismerősök, hogy Amerikában minden „hülyebiztosan” van kitáblázva, azért volt pár rossz órám. Nem volt viszont visszaút, menni kellett, mert megegyeztünk.

A pár hét, ami elválasztott az indulástól, nagyon gyorsan elszállt, s egyszer csak ott álltam a bécsi reptéren, háromból két gyerekem társaságában. Most nem ők, hanem én szálltam gépre. Ők maradtak, s ők izgultak. Bezáródott mögöttem a transzfer ajtaja, s egyedül maradtam. Indult a kaland. Feszegettem a határaimat rendesen, s ne hidd, hogy nyugodt voltam.

Végül minden szuperül alakult.

Már a Chicagoba tartó bécsi repülőn jött az első kellemes meglepetés: pont az előttem levő széken egy magyar hölgy ült, Ági, aki egyetlen lányához utazott, első unokája születését várva. Sok erőt merítettünk a 9 órás repülőút során egymással váltott mondatokból. Ő Chicagoba tartott, én mentem tovább San Franciscoba, hogy onnan Renoba repüljek, remélve, hogy Géza tényleg ott fog állni a reptéren, s visz tovább az otthonukba. Egy házba, amelyben minden idegen lesz, s amely sok ezer km-re van a saját otthonomtól.

Végül 10 felejthetetlen hetet töltöttünk együtt, örök barátságot kötve a családdal.

S hogy hogy is jön ide a kávé? 
Már a készülődés közben rájöttem, hogy a sok-sok élményen kívül még egy jó dolog vár rám: A speciális kávéimból ugyanis a legfinomabb sajnos nem kapható Európában, de az USA-ban igen! Hurrá, 10 hét gyönyör a világ legfinomabb kávéjával! 

Első dolgom volt a megérkezés után beszerezni , hogy aztán még izgatottabban kelhessek reggelente elkészíteni a kávémat, s bár ott, akkor a régi jó szokásomat, hogy visszamegyek az első pohár kávémmal az ágyba – el kellett hagynom, de a kávém felejthetetlen íze kárpótolt.
Van egy gyengém a jó kávén kívül: szeretem azt különleges pohárból inni. 
Nos, megkaptam a különleges poharat is a különleges kávémhoz. 

A pohár a vendéglátóim költözés utáni kicsomagoláskor került elő egy dobozból, s azonnal tudtam, nem akárkivel van dolgom. 
Kecses volt, a széle – ahogy megtudtam – fehér arannyal volt bevonva – s különleges márkajel volt az alján. 
S hogy hogyan került vendéglátóimhoz? Egy mérhetetlen gazdag, multimilliomos asszony ajándékaként, aki beteges vásárlási lázban égve – egy TV Shopos hirdetés hatására sok más reklámozott dologgal egyetemben megrendelte ezt a pohárkészletet is, – elfeledkezve arról az apróságról, hogy nincs szüksége ezekre a tárgyakra. Nyilván a shoppingra volt szüksége, talán ezzel kompenzálta érzelmileg kiüresedett életét? Nem tudom, de hogy nekem nagy örömet okozott a kávéspoharakkal, az biztos. 

Másnap reggel elkészítettem a kávémat, s beletöltöttem a pohárba. A reggeli nap fénye beszűrődött a reluxán, s megcsillant a pohár fehér arany szélén. Nem vagyok fotós, de tudtam, varázslatos pillanat ez. Jobb híján nyúltam a mobilomért, s azzal készítettel el ezeket a fotókat. 
Most, egy év után elég csak becsukni a szemem, s érzem a finom kávé ízét a számban, de érzem a pohár pillekönnyű súlyát is, kecses formáját, látom a megcsillanó fényt a fehér arannyal bevont peremén.

Boldogan gondolok vissza egy lehetetlennek gondolt, mégis megvalósult álmomra: eljutottam egy távoli országba. 
Mert az álmaink azért vannak, hogy megvalósuljanak!

Köszönöm, Ilona, hogy megoszthattam a történetedet! 

Tegyél Te is az álmaidért! Mondj igent a lehetőségekre! Én drukkolok! 🙂