Olyan sok idő telt el! Mégis alig változtunk! A szemünk csillogása ugyanaz, a hangszínünk hasonló, a magasságok, a méretek, vagy a hajunk dússága ugyan változott. De a sok mosoly, viccelődés, a kedves egymás felé fordulás mind jellemző volt az osztálytalálkozó estéjén is. Egyszerre voltunk gyerekek és felnőttek!

Nincs olyan, hogy semmi sem jó. A fák sem szabálykövetőek. Én is igyekszem felfelé nézni, a jót észrevenni, magamban és másokban is.