Szavak nélkül

„A szavak hatalmas erővel bírnak. (…) És annál nagyobb lesz az erejük, minél többször mondják ki őket.” (Rainbow Rowell)

De mi van akkor, ha nem mondunk semmit? Szavak nélkül is elérhetjük, amit szeretnénk?

A múlt hónapban kommunikációs tréningen voltam és sokat tanultam. Élménybeszámoló következik.

Első feladat: párok kialakítása, majd lehunyt szemmel ülni egymással szemben. Mindkét talp a földön, kezek a combokon. Ez tetszik, gondoltam magamban. Figyeltem a csendet. Hamar kiderült, hogy nincs csend. Csukott szemmel hallod, amit addig nem: a légkondi zaját, a lépéseket, az óra ketyegését. Ha egyik érzékszervünket kiiktatjuk, a többi felerősödik. Jelen esetben főleg a hallás. Miután az apró zajokat megfigyeltem, elkezdtem befelé figyelni. A légzésemre koncentrálni, észlelni, hogy kiszáradt a szám, a torkom. Eszembe jut, vajon mikor szólnak, hogy nyissuk ki a szemünket. Arra gondolok, hogy vajon a többieknek milyen érzés. Nekem jó. Annyira, hogy el is tudnék aludni… És akkor egyszer csak vége.
Jön a következő feladat, ugyanez nyitott szemmel. Nem olyan jó. Frusztrál, hogy a szemben ülő néz. Egyes pároknál röhögőgörcs lépett fel. (az oktatók szerint ez gyakran előfordul) Jellemző volt: mosolygás, illetve remegő szájszélek, lábak mozgatása, mocorgás. Nem tudtam azzal foglalkozni, hogy magamra figyeljek, a másikkal többet törődtem. Vártam, hogy vége legyen. Akartam tudni, hogy mi a lényeg: ez most rólunk szól vagy a másikról? vagy mindkettőnkről? vagy hogy közben mennyire észlelem, érzékelem a környezetem?

A cél: JELEN LENNI! Vagyis a fentiek így egyben! Legyenek ott a gondolataink, ahol a testünk. Mert hol vagyunk, ha nem vagyunk jelen? A múltban! A múltbéli tapasztalataink alapján pörgeti nekünk a képeket az elménk, azért, hogy megvédje a testünket. Ki kell iktatnunk a múlt képeit és jelen kell lenni, vagyis magunkra és az előttünk állóra, a közvetlen környezetre egyaránt figyelni.

A legnehezebb rész számomra ezután jött. Egymással szemben ülve még mindig különböző érzelmeket kellett átadnunk, sugároznunk egymás felé. Kizárólag a tekintetünkkel. Az érzelmek listáján végighaladva a legnegatívabbtól ( apátia, vagyis amikor minden mindegy, elfogy minden energia, az öngyilkos jelöltek fő jellemzője) a legpozitívabbig (lelkesedés). A választóvonal a negatív és pozitív érzelmek között a düh és az unalom között van. Példát is hozott az előadó: amikor az unatkozó gyerek szobájába bemegyünk, és megkérdezzük, hogy mit csinálsz, vagy megkérjük, tegyél rendet, akkor jön a támadás: Hagyjál békén! Ez szerintem mindenkinek ismerős lehet, ha még nincs kamasz gyerekünk, akkor a saját múltunkból.

A képen néhány látható az érzelmek közül ( ha jól emlékszem, az összes 80 valahány közül). Fontos az is, milyen energiájú egy érzelem. A háromszög mutatja, hogy a pozitív érzelmek és a negatív érzelmek közül is a fentiek a legerősebbek (ahol a legszélesebb része van a háromszögnek)

Nehezen ment nekem a negatív érzelmek érzékeltetése. „Még mélyebbre, még , még!” – hangzott el sokszor az oktatóktól. Fontos ezeket is megtanulnunk kifejezni, mert például ha a kommunikációban résztvevő másik fél mondjuk a bánat vagy a félelem szinten van, mi pedig a lelkesedés szinten, akkor nem valószínű, hogy célt érünk el. Közelebb kell kerülnünk hozzá. Fel kell mérnünk az ő szintjét és ahhoz kell igazodnunk.

Érdekes , mennyire kifejező tud lenni a szem. A szem a lélek tükre- nem hiába mondják.
Állandóan beszélünk-beszélünk ( főleg mi nők -egyszer hallottam, hogy a kutatások szerint napi szókészletünk háromszor akkora mint a férfiaké ) sokszor hevesen gesztikulálva, mutogatva hozzá és most szembesítettek vele, hogy mennyi érzelmet meg tudunk jeleníteni csupán csak a szemünket használva. Ülni és csak a nézésünkkel elérni, amit szeretnénk mindenféle arcjáték és egyéb nélkül. Szavak nélkül nekem nagyon nehéz volt. Ha gondolod, próbáld ki Te is !

A kommunikációval kapcsolatban még egy háromszöges ábra:

Ez a következőt mutatja: 1. elkezdődik a beszélgetés (információcsere, nem csak közlés!) 2. van egyetértés (több vagy kevesebb). 3. van szimpátia (ugyanolyan mértékben mint az egyetértésnél).
Minél nagyobb a háromszög, annál több mindent tudunk megcsinálni a másikkal. Ha néhány alapgondolatban egyetértünk, máris létrejön a szimpátia, onnantól pedig a több, gyakoribb kommunikáció és így tovább. Persze visszafelé is érvényes. Ha az egyik oldal lecsökken, akkor a többi is. Vegyünk például egy veszekedést: nincs egyetértés -kicsit utálom-nem is szólok hozzá- —

Kaptuk az instrukciót a következő feladathoz, melynek a neve az volt, hogy szándékcsata : Ha kiabálsz, az nem elég! Nem biztos, hogy a szándék is átmegy. Az energia menjen át!

Ez volt „az én terepem”. (mindenkinek meg volt / meg van az erőssége és ez mindig tisztán ki is tűnik). Igazából nem gondoltam volna, hogy ez lesz az a feladat, amiben a legjobb leszek, de végre bólogattak az oktatók. Megleptem másokat (az oktatók is nagy szemekkel néztek, mi lett a cérnahangú lányból.. 🙂 ) és picit magamat is, de nagyon jól esett, ami kijött belőlem. Az volt a kicsit bugyutának hangzó feladat, hogy ismételjünk egy választott számot egymás után. TÍZ, TÍZ, … kiabáltam, hogy megértessem a másikkal, hogy márpedig tíz és nem kettő.

Élveztem. Közben pedig eszembe jutott, hogy korábban mindig a határozottságot említettem gyengeségemnek. Örömmel állapítottam meg, hogy mára ez már elmúlt. Az utóbbi időben már úgy érzem, ki is merem mondani: határozott vagyok. Tudom, mit akarok. Most éppen azt akartam, hogy beleverjem a fejébe a másiknak az én álláspontomat. Először közel majd távolabb ülve is eljátszottuk a feladatot, úgy talán még élvezetesebb volt. A zajban erősnek, határozottnak lenni. Az is jól esett, hogy végre beszélhettünk, beszéltünk. 🙂

És itt visszacsatoltak a nap kezdetéhez: jelen kell lenni, akkor megy át a szándék!

Utólag minden érthető lett és értékeltük, milyen szuperül fel volt építve az egész nap ( 9 -től 17 óráig tartott a rövid intenzív tréning, amit másoknak 1-2 hetes szokott lenni): csend-egy szó-mondat-körmondat

A kérdéseknél megtanultuk, hogy DE helyett érdemesebb inkább ÉS -t használni, vagy sokszor célravezető lehet még inkább az EGYÉBKÉNT kötőszó. Kérdezzünk vissza mindaddig, amíg meg nem kapjuk a válaszunkat. (mi konkrétan ugyanazt a kérdést hajtogattuk, ami persze nem életszerű, de átformálva a kérdést, elhangozhat 2-3x ugyanaz, hátha végre kihúzzuk a választ az illetőből)

A válaszoknál a legfontosabb, hogy mindig kezdődjenek egy nyugtázással. Igen, értem./rendben. Nem mindegy a hangsúly, meg kell tanulni (meg kell tanulnom!! ) a lezáró, lefelé menő hangnemet. ( pl. Ebből elég! ) Valamint alkalmaznunk kell néha a politikusok által oly szeretett nem válaszokat, amikor csak úgy teszünk mintha válaszolnánk, de közben nem. (pl.: -Fehér a fal? -Nemrég festették.)

A blogom üzenete : Ne félj elindulni! Megtenni akár az első lépést. Legfeljebb nem lesz a válasz. De legalább Te tettél érte, megpróbáltad.
A tettek számítanak. A tettek világában élünk.

Mindezek mellett pedig ne felejtsd el gyakorolni a következőket :

Látni a sötétben, hallani a csendet, szavak nélkül érteni.

A híres majmócákkal búcsúzom és bízom benne, érdekesnek találtad a bejegyzést.