Kövesd az álmod, még ha vidékre is vezet

Több mint két hónapja már, hogy elköltöztünk. Nem vagyok pesti lány, de 12 Budapesten töltött év után váltottunk és vettünk a Felső-Mátrában egy házat. Mátraszentimre országunk legmagasabban fekvő települése, hozzátartozik Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Bagolyirtás, Fallóskút és Galyatető.  Az egyik hegyi faluban élünk, mert ez volt a vágyunk.


Szerettük volna a pesti zaj, szmog és tömeg helyett a nyugalmat, csendet, a jó levegőt élvezni. Megmutatni kisfiunknak a minket körülvevő környezetet, az erdőt, a hegyet, az állatokat, a pesti panel és a rengeteg autó, forgalmas utak helyett. Túráink, kirándulásaink alkalmával beleszerettünk az itteni mesevilágba.
De nem ugrottunk bele rögtön. Eltelt pár év, megszülettek az elképzelések, a jövőbeli tervek, célok a fejünkben és aztán kanyarodtak vissza a gondolataink. Foghatnám a gyermekünkre is, hogy azért költöztünk el, mert őt nem szerettük volna a fővárosban felnevelni, ez is igaz, de nem csak miatta léptünk. Hosszútávú terveink vannak és egy óriási pipa került a céllistánk egyik pontjára.

A lényeg, hogy megalapozott és tudatos választás volt a Mátra! Nem csak ráböktünk a térképre, mint ahogy az kérdésként sokszor elhangzik…

Mert kérdések és őrültnek nézések voltak, vannak….. Mi mindig szépen és türelmesen, kedvesen elmagyarázva, vagy csak egy-két szóval lezárva elmondjuk: Köszönjük, jól vagyunk és nagyon szeretjük! 

Most itt (is) megválaszolok pár leggyakrabban feltett kérdést:

  • Mit fogtok ott csinálni? Nem lesz unalmas?

Az a helyzet, hogy egyáltalán nem unatkozunk. Csend van és mi ezt szeretjük. Mások csak kirándulásaik, nyaralásaik alkalmával figyelnek fel esetleg a madárcsicsergésre, vagy sétálnak az erdőben, számunkra minden nap egy nyaralás! 🙂 Ha pedig arra vágyunk, nyugodtan feltekerjük a rádión a hangerőt, nagyokat ugrálunk, dobbantunk a lábunkkal, hisz, úgy sem jön fel a szomszéd.. 🙂 Sőt, senkit sem zavar. Lehetünk hangosak, de ülhetünk csak csendben is. Leshetjük a mókusokat és úgy érezzük, jobb, mint egy moziban. Mezítláb mászkálok a kertben és labdázunk, vagy együtt locsolunk vagy teregetünk kintre a kisfiammal. Tévét nem nézünk, helyette a természetet élvezzük. 

  • De van ott bolt?

Autóval kell boltba menni, nagyobb bevásárlóhely 25-30 percre van két irányban, Pásztón, vagy Gyöngyösön. Azt gondolom, Pesten is utaztunk ill. utaznak mások is ennyit. Egyébként Mátraszentimrén is van egy kis bolt, ahol szinte minden kapható. (a múltkor pl. rákot vett előttem az egyik hölgy 🙂 ) Minden nap nyitva, igaz csak 4-ig. Előtervezés szükséges a vásárlásokat illetően.., de az amúgy sem árt. 🙂

  • Hol dolgoztok majd? Lesz munka?

Azt gondolom, és mindig is ezen a véleményen voltam, hogy a munka nem az ölünkbe pottyan és aki keres, az talál. Július elején költöztünk, aug. végén már próbanapon voltam az egyik négycsillagos szállodában, szept. 5-től pedig ott dolgozom. Szintén céllistám egyik pontja teljesült és nagyon tetszik, szeretem a munkát. Pörgős és hosszú egy-egy nap recepciósként. 12 órás műszak, kb. 6 éjszakai műszak, de összesen csak 12-14 nap munka egy hónapban. Örülök, hogy végül nem az értékesítésen sikerült elhelyezkednem, ahol minden nap reggeltől-estig ott ülnék és ugyanígy kellene mennem 1-1 hétvégén is. Szerintem sokkal jobban járok így, még ha ki is maradok egy-egy altatásból. Elfogadható ez a munkaidő – nyilván úgy, hogy férjem sokat segít, több lett megint az apa-fiú program. Élvezem ugyanakkor, hogy van olyan délelőtt, amikor nyugodtan foglalkozhatok az intéznivalókkal, a házimunkákkal, a blogolással vagy éppen elmehetek túrázni egyet.

  • Lesznek egyáltalán kis barátok? Van óvoda?

Van óvoda Mátraszentimrén. 15 -en járnak, 5 fő a kiscsoportos, de összevont csoportok vannak. Kedves, szimpatikus a 2 óvónéni, a dajka és a kisegítő. Úgy érzem, jó helyen van a kisfiam. Kora délután vége az ovinak, el tudom képzelni, hogy a későbbiekben szervezünk majd még a délutánra közös programot még egy -egy ovistársával. Nem jellemző a csúfolódás, a lökdösődés, egymás bántása az oviban (legalábbis eddig, de rem. ezután sem lesz. : ) Szerintem itt a gyerekek is nyugodtabbak. Alig várom, hogy síelni tanuljon kisfiam, mert az itteni ovi keretében még erre is lehetősége lesz.

  • Mi lesz a társasági élettel? 

Eddig sem voltunk nagy bulizósak, mászkálósak.. Barátokkal tartani a kapcsolatot, nem ezen múlik. Telefon, internet van. Őket is próbálom csábítani hozzánk és megyünk Pestre is, ha program van, vagy találkozót beszéltünk meg. Max. másfél óra az út. Az óvoda kezdete miatt és mert közvetlen embernek tartom magam, úgy gondolom könnyen megy, mehet majd az ismerkedés. Hármasban kis családommal pedig gyakran szervezünk programokat.

  • Olyanok lesztek mint a remeték? / Van szomszéd? Mi történik, ha baj van? 

Azért mert egy nyugalmas, csendes településre költöztünk és egy erdőszéli házban lakunk, még nem leszünk remeték. A közvetlen szomszédaink csak nyaranta vannak itt, -de akkor nagyon kedvesen elbeszélgettünk velük, sőt kutyát sétáltattunk meg gombát is gyűjtöttünk együtt.

A szomszédokat egyébként a pesti panelben sem ismertük. A nevüket sem tudtam, ami lehet az én hibám is. Itt első találkozástól fogva tegeződünk, nagyon kedvesek az ugyan nem állandó lakó szomszédaink. Kaptam virágot, hogy elültethessem, megkóstolhattuk a szedret, a szamócát a kertjükben. megleptek zöldséggel vagy éppen lángossal -csak úgy. Lehet velük beszélgetni. Pár nappal ezelőtt az óvoda udvaron volt egy program, a többi szülővel együtt sütöttünk szalonnát, akkor is úgy jöttem haza, hogy örülök, hogy beszélgettünk egy jót. Érdekes embereket ismertem meg, akikkel még biztosan tudunk találkozni.
Nem gondolom, hogy abból kellene egyébként kiindulnunk, hogy valami baj történik. Ha mégis lenne valami, akkor megoldjuk. A jogsit mindenképp szeretném letenni, (elővigyázati okokból is , de leginkább nem ezért) legkésőbb kora tavasszal elkezdeni.

  • Ott mindig hidegebb van, tudjátok? Meg fogtok fagyni.. / fel kell kötnötök a gatyát télen… Mivel fogtok fűteni?

Igen, átlag 5-6 fokkal hűvösebb van itt fent, mint mondjuk Budapesten. Mi ezt nagyon szeretjük. Nem bírjuk a meleget, és itt éppen kellemes volt a nyár. Itt nincs rekkenő hőség: élveztem a nap sugarait, napoztam és azt is szerettem, hogy betakarózhatok éjszaka. Nyilván nem tudjuk még milyen lesz a tél… De más is él itt fent a Mátrában, és túlélik.. 🙂 Ráadásul nem olyanok már a telek mint régen, úgy gondolom.. , tavaly is alig volt hó. Persze ezt nem lehet tudni.. Van cserépkályhánk és még gyermekkoromban emlékszem, az milyen jó és tartós meleget ad. Ezenkívül elektromos konvektorok vannak a szobákban és padlófűtés a fürdőszobában. A tűzifát már beszereztük, akácot, ami az egyik legjobb tudomásunk szerint és nem is volt vészesen drága. Megfagyni biztosan nem fogunk. A Mátra pedig télen is gyönyörű -kicsit már várom is. Főleg, hogy végre-végre élő fánk lesz karácsonykor… 🙂 <3

Nagyjából ezeket a kérdéseket kapjuk meg, de amit üzen az egész bejegyzésem és a példánk:

Ne foglalkozz másokkal! 😉

További szép napot, kedves Olvasó!

Ági

Ha van hasonló történeted, élményed, bátran oszd meg velem.

Kövess Facebookon és Instagrammon is. 

2 hozzászólás

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.